A lelki társak gondolata még Platóntól származik. Tudod, az ókori görög filozófus elképzelése szerint az embereknek négy karjuk, négy lábuk és két arcuk volt. Zeusz fenyegetve érezte magát az erejüktõl, ezért kettévágta õket, arra ítélve bennünket, hogy életünkben végig a másik felünket keressük.

Ha kételkedsz valamiben, csak a szívedre hallgass.

Sok embert szerethetsz a világon, de mindennél jobban csakis egyet.

Egy jó apa néha hagyja nyerni a gyerekét a játékban.

A dolgok egyetlen valódi értéke, amit mi adunk nekik.

Még ha 10 vagy 15 év múlik is el, helyezd ugyanazokat az embereket ugyanabba a környezetbe, és az emberi kapcsolatok pont ugyanott folytatódnak, ahol megszakadtak.

Ha szeretsz valakit, nyitottá válsz a szenvedésre. Ez a szomorú igazság. Talán összetörik a szívedet. Talán te töröd össze a szívüket, és sosem tudsz már úgy tekinteni magadra, mint azelõtt. Ez a kockázat.

Mindenkire vár valaki. Valaki, aki arra rendeltetett, hogy vele éld le az életed, csak elég nyitottnak kell lenned, hogy meglásd.

Mindenkinek megvan a maga idõgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövõbe visz, az az álom.








eggyik kedvenc képem (=
ez is

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.